1973 – Diáklány a benzinkútnál

Az 1966 június 21.-i Autó-Motor számolt be a hírről, miszerint: “A Műegyetem rakparton megnyílt Budapest legnagyobb benzinkútja. Az osztott-pályás út tengelyébe épített töltőállomás hat kútoszlopához mindkét oldalról felsorakozhatnak az autósok-motorosok.”

Magyarország, 1966. Budapest XI. Műegyetem rakpart, benzinkút. – Kép forrása: Fortepan 252274 / FŐMTERV / Domonkos Endre – (Utólag színezett)

Aki ismeri a környéket, tudja, hogy a helyszín egy kőhajításnyira van a Gellért tértől, Buda egyik legfrekventáltabb közlekedési csomópontjától. Ide fut be a Bartók Béla és a Budafoki út, melyek a rakparttal kiegészülve már a századelőn is a dél-budai és agglomerációs forgalom jelentős részét bonyolították. Ellenkező irányból ide ér a térbe Pestről a Szabadság-híd, illetve Észak-Buda felől a Szent-Gellért- és az alsó rakpart.

A tér egy 1976-os felvételen, a háttérben jól látszik a kút elhelyezkedése – Kép forrása: hamster.blog.hu – Fotó: Ab van Donselaar

Itt áll – vagy inkább terül el – a kisvárosnyi méretű Műegyetem, illetve az egész főváros egyik legimpozánsabb épülete, a Gellért Szálló, ami az 1918-as megnyitása óta nem csak közlekedési, hanem turisztikai csomóponttá is tette a környéket.

A Gellért Szálló 1966-ban, a benzinkút megnyitásának évében – Kép forrása: Fortepan 252362 / FŐMTERV / Domonkos Endre

Magyarországon, és főleg Budapesten – a világ szerencsésebb országaival és városaival szemben – két nagy gépjárműipari boom is volt a XX. században. Az első – párhuzamosan Európával és Amerikával – nagyjából a tízes évektől – az autó tömeges megjelenésétől – tartott a II. Világháborúig, de míg nyugaton a békével és a konszolidációval, ha lassan is, de újraindult a személyautózás, addig nálunk – az erre vonatkozó tiltás miatt – 1958-ig várni kellett. Hazánkban ekkortól vásárolhattak magánszemélyek egyáltalán autót s csak az 1959-es évtől vonatkozott ugyanez az enyhítés az új gépjárművekre is.

Magyarország, 1967. Budapest XI. Műegyetem rakpart és a benzinkút egy kevesebbet fotózott szögből. – Kép forrása: Fortepan 25042 / Tóth Károly dr

Míg 1957-ben az országban összesen 12 728 darab személyautó volt, melyekből csak 3 980 volt magántulajdonban, ez a szám az 1965-ös év végére kis híján 100 000-re növekedett s ezek közül már 82 640 darabot birtokoltak magánszemélyek. Ha ehhez még hozzátesszük, hogy egy vidéki autóra csaknem három budapesti jutott, akkor könnyen belátható, hogy a hatvanas évek közepére égetővé vált a benzinkutak alacsony száma a fővárosban. A korabeli helyzetet jól jellemzi, hogy az osztrák autós túristáknak a Magyarországra való látogatásuk előtt, nyomtatott anyagokban tanácsolták, hogy legyen náluk tartalék benzin és pumpa, mert ezek nélkül könnyen bajba kerülhetnek az útjainkon.

Magyarország, 1966. Budapest XI. Műegyetem rakpart, benzinkút. – Kép forrása: Fortepan 252275 / FŐMTERV / Domonkos Endre

Több, mint indokolt volt tehát az új kutak létesítése, melyek közül a cikkben említett Műegyetem-rakparti egység megnyitását korabeli mércével mérve igen jelentős médiavisszhang övezte. Ez volt az egyik első hatoszlopos kút az országban, már a kor követelményeinek megfelelő műszaki tartalommal: elektromos szivattyúkkal, nagy földalatti tárolókkal. (Ekkor a benzinkútállomány jelentős része még kézipumpás, kis 2-2,5 m³-es állomás volt.) A kút kiemelt státuszát jelzi, hogy az I. kerületi Mészáros utcai kút mellett itt kezdtek először 98-as benzint árulni 1967-ben a fővárosban, literenként 5 ft 30 filléres áron.

Valahol Magyarországon 1968-ban. A Szuperbenzin 4,70,-.ért – Kép forrása: Fortepan 94718 / UVATERV

A Műegyetem rakparti benzinkút a rendszerváltás után, 1991-ben vagy 92-ben szűnt meg, egy olyan városfejlesztési terv részeként, amely aztán nem valósult meg: a tervezett 96-os EXPO-hoz kötődő, a mostani Infopark-nak nevezett hat hektáros, új városrészt villamos kötötte volna össze a Gellért térrel, de a világkiállítással együtt, végül a vonal kiépítése is elmaradt.

A benzinkút egykori helyszíne

A benzinkúton dolgozni is rang volt, számos külföldi autós vette igénybe a szolgáltatást.

Az alább következő képes riport a benzinkútról, illetve az ott dolgozó diákmunkás lányról a “Volán” c. lap 1973 augusztus elsejei számában jelent meg Vadas Zsuzsa tollából “Kotroczó” fotóival. A cikket és a hozzá tartozó fotókat változtatás nélkül közöljük.

Jó időutazást!

♠

A lány, amikor találkoztam vele, olajos volt. Az ájult melegben megállás nélkül sürgött-forgott a szomjasan, piszkosan begördülő autók között és házias szakértelemmel leoperálta róluk a porhályogot.

Télen diák, nyáron brigádvezető

A lány, Granek Edit, az idén végezte Budapesten a Rudas László közgazdasági szakközépiskola III.
osztályát, jelenleg az egyik diákbrigád vezetője a 11/55. sz. benzinkútnál, amely a Műegyetem-rakparton
található, egy ugrásnyira a Gellért Szállótól.

“Régi” benzinkutas, amikor befejezte a VIII. általánost, akkor jött ide először és ez már a harmadik nyara ugyanezen a helyen.

Csak az első évben volt lámpaláza. Először nem is mert odamenni a kocsikhoz, most annál otthonosabban mozog köztük.

300-350 kocsi egy műszakban

A reggeli műszak 6 órakor kezdődik és 14 óráig tart, az esti 22 óráig Egy műszak dolgozóinak kezén átlagosan 300—350 kocsi fut át, s bár benzint a diákok nem tölthetnek, akad munkájuk elég. Kora reggel felsúrolják a benzinkút területét, letörölgetik a kutakat, benzinnel lemossák a kannákat, kitakarítják a mellékhelyiségeket és az irodát, ők futnak kávéért, harapnivalóért a felnőtteknek.

A maga választotta nem könnyű úton: mögötte a főnök, előtte az autós klientúra

Két hét, akkor is gyorsan lefut, ha a munka nem könnyű.

— Amikor délelőttös vagyok, hajnali ötkor kelek, ha délutános, akkor meg olyan gyorsan elmegy a délelőtt. Az ember picivel tovább marad a kis ágyában és már szedheti a cuccát, futhat ebédelni, aztán ide a kúthoz. De megéri.

Közös kassza — zsebben

A fizetés bár nagyon kevés – két hétre 350 forint -, a borravalónk átlagosan 80—90 forint naponta. Régen több volt, de akkor kevesebben is dolgoztunk és nem két hetet, mint az idén, hanem egy teljes hónapot.

Még így is megéri. A pénz viszont nem egyéni szerzemény, minden forint megy Edit zsebébe és műszak

végén annyi fele rakja szét a közösen szerzett pénzt, ahányan vannak. Néha az is 80 forintot kap, aki 150-et adott be a közösbe, itt ez a szokás és így van rendjén, hiszen mindenki be van fogva és a borravaló nagysága nem mindig a végzett munkától függ, hanem sokszor az autós hangulatától.

– Kik a leggavallérabb fizetők? –

– A külföldiek: 10—20 forintot is adnak, míg a magyarok általában 2—5 forint körül állapodtak meg.

Az autósok lehetnek türelmesek, ha a brigadéros „vollgázzal” dolgozik

Nekem mindig az volt az érzésem, hogy a borravaló, vagyis az a néhány forint, amit az embernek a kezébe nyomnak, vagy a zsebébe csúsztatnak nemcsak azt hozza nehéz helyzetbe, aki adja, hanem azt is megalázza egy kicsit, aki kapja. Mi erről a véleményed?
Őszintén és egyenesen válaszol:
— Nem találok benne semmit. Természetesnek tartom. Senki sem köteles fizetni, ha mégis megteszi, miért ne fogadnánk el? Megdolgozunk érte.

Aki nem ad borravalót? Vagy nem kér ablaktisztítást?

— Ilyen is van, velük ugyanolyan udvariasak vagyunk, mint másokkal. A vezetők erre kényesek, sőt induláskor külön felhívják a figyelmünket, hogy ha odamegyünk köszönjünk, legyünk udvariasak és ne provokáljuk ki az ablakmosást azzal, hogy “összemaszatoljuk” az üveget. Mi legalábbis, mindig megkérdezzük az autóst, hogy kéri-e?

A vadász ül hosszú, méla lesben

Hát ahol ezt az udvarias szokást még nem vezették be, most példát vehetnének a Műegyetem-rakpartiaktól. Közben sorra érkeznek a járművek — dölyfösen elegáns Mercedesek és kopott, szerény kis Trabantok, porlepte teherautók és zajosan pöfékelő motorkerékpárok. A kiszolgálás minden kocsinál gyors, előzékeny.

— Itt minden kocsi egyforma, legfeljebb, ha olyan fut be, amit még nem láttunk az országban, akkor
alaposabban megnézzük azt is, hogy belülről milyen. Kivétel nincs. Mindenkit az – érkezés sorrendjében
szolgálunk ki, a külföldieket is.

Márkák és karakterek

Az “igazi” külföldiekkel még nem is lenne sok bajuk, várnak ők türelemmel.

A legtöbb bosszúságot a külföldről hazalátogató volt “hazánkfiai” okozzák a felnőtt és diák utasoknak. Akkora kocsival érkeznek, mint egy ház és akkora mellénnyel, mintha értük, nekik létesültek volna a benzinkutak. Nagyképűek, gorombák, elviselhetetlenek, senki sem rajong értük.

Munka után teljes az összkomfort

Annál nagyobb öröm, ha népszerű művészek tankolnak. Tavaly Domján Edit megjelenése keltett szenzációt és hagyott maga után nem múló emléket. Néhány napja Kálmán Györgyöt láthatták a volán mellett, magánemberként. A Hofi mindig “külön szám”. A köszönömnek sok formája van, nemcsak a pénz. A külföldiektől általában cigarettát, vagy tollat, a lengyelektől arckrémet, a TEFU sofőröktől jópofa sapkát kapnak — hát ilyen események színesítik az egyébként fárasztó műszakokat.

Mit veszel a keresetedből?

– Egy magnót szeretnék. Reménytelen. Ruha is kell, pár divatos cucc, nagyjából az egészet elköltöm
magamra. Milyen autót kívánnál magadnak?
– Hát… egy Porschét…
– És milyet veszel, ha sikerül megkeresned az árát?

– Zsigulit.

De ez még messze van. A 11/55 sz. benzinkút életvidám diákbrigád-vezetője hamarosan a Kilián-telepi Express ifjúsági táborban piheni ki a nyári munka fáradalmait, majd jövőre az érettségi következik, utána még egy, utolsó benzinkutas nyár itt, a megszokott törzshelyen, ahová — könnyen előfordulhat! — pár év
múlva tankolni jön vissza a saját Zsiguliján…

Vadas Zsuzsa