1979 – 10 000 km Daciával 2.

Alább olvashatjátok a a 10 000 km-es Dacia próbaútról 1979-ben, az Autó-Motorban megjelent beszámoló második részét Rózsa György tollából. A másképp nem jelzett, a cikket illusztráló eredeti fotók Favics Péter munkái. A poszt végi galériában – szokás szerint – megtaláljátok az eredeti cikk jó felbontású képeit.

♠

A maga kategóriájában jó autó a Dacia. (Egy bölcs barátom mondta: “Az ember sokkal tökéletesebb alkotás, mint az autó, mégis mennyi baj van vele: orvosra, gyógyszerre, különféle protézisre, ápolásra szorul…”) Vegyük például a benzinfogyasztást, nos, nulla kilométertől kezdve jegyeztük — többek között — a feltöltött benzin mennyiségét is, ennek alapján 7,95 liter átlagfogyasztás jött ki, vegyesen országúton és városban közlekedve (és ahol lehetett, 100—110 km-es sebességgel). Hozzáfűzhetnénk, a daciások körében hallottunk ennél kedvezőbb értékről is.

Dacia-1300 kombi 1975-ből – Kép forrása: renaultgroup.com

Szólni kell a felhasznált benzin minőségéről, illetve arról, hogy milyen tüzelőanyagot tankoltunk. Miután a Merkurnál tiszta szupert ajánlottak a Daciához, azzal kezdtük a motor itatását, később a szervizben is ránk parancsolták a magasabb oktánszámút, hát ezt tankoltunk. Mígnem egy Dacia-tulajdonos benzinkútkezelő bogarat tett a fülünkbe, azt mondván, hogy ő, noha itt van a forrásnál, mégis normált használt, igaz, valamennyit visszavett az előgyújtásból.

Ezután mind élénkebben érdeklődtünk daciás körökben a felhasznált benzin milyensége iránt. Sokan voltak, akik szupert normállal keverve tankolnak. Azóta már néhány ezer km van mögöttünk, és a Daciának egy szava sincs a keverék ellen (30 liter normál, 20 liter szuper az arány). Tessék figyelembe venni, hogy a Dacia sűrítési aránya 8,5:1 (mint a Skodáé, ahhoz pedig sima normált használtunk, ugyancsak minden hiba nélkül).

Kép forrása: renaultgroup.com

De maradjunk még a benzinnél, illetve a benzinóránál. Még újnak számított a motor (talán 3000 km volt benne), amikor a benzinóra az 50 literes tartály aljáról tudósított. Valahol Szlovákiában jártunk, ahol elég sűrű a benzinkúthálózat, tehát nem idegeskedtünk, de amikor már a második kutat is zárva találtuk, azon morfondíroztunk, hogy miként is kell szlovákul benzint kérni a szembe jövő autóstól. Ami nagyon gyanússá tette a dolgot, az az volt, hogy az óra tűje már egy ideje a semmit mutatta. Végre feltűnt a távolban a nyomasztó érzést megszüntető benzintöltő állomás, ahol csurig töltve kértem a kút szőke angyalától a nedűt. A fizetésnél ért meglepetés, mert csak 48 liter benzin árát kérte. A történeti hűség kedvéért azt is meg kell mondani, hogy a Dacia benzinórája száz km lefutása után is a ,, tele” pontot mutatja, és csak ezután kezdi a fogyasztást regisztrálni. Ennek ellenére már nem várjuk meg a nulla állást, hanem egynegyednél töltünk.

Jó autó a Dacia, sok finom, kényelmes felszereléssel, berendezéssel rendelkezik, hogy csak néhány példát soroljak: lerakópolc a szerelvényfal alatt, csomagtér-világítás, a kesztyűtartóban, annak kinyitásakor lámpa ég, a hátsó ülést kibillenthető kartámla oszthatja ketté, mégis úgy találjuk, hogy a hűtővíz hőfokát őrző kontrol-lámpa nem elégséges. Erre úgy jöttünk rá, hogy egy szakmabeli barátunk távhőmérőt szerelt a Daciájába, és aszerint a motor túl volt hűtve, azaz a motor nem az ideális hőfokon dolgozott a hőmérő felszerelése előtt. Barátunk a hidegben a propeller magasságába tolta el jobbra a hűtőtakarót, és így elérte a kívánatos 85 – 90 fokot.

Magyarország, 1981, Budapest XI. Október huszonharmadika (Schönherz Zoltán) utca, szemben a Skála Budapest Szövetkezeti Nagyáruház – Kép forrása: Fortepan 134284 / Chuckyeager tumblr

Jó autó a Dacia, mert az üléshuzata nem az ember érzékeny bőrét bántó műanyagból, hanem textíliából készült. Hosszú úton veszi ezt észre a Daciában utazó (a combján, a hátán és a kettő között); különösen az amúgy is terhes kánikulában fokozódik ez a kellemes érzés.

Azt nem tudjuk, hogy — viszonyítva — mennyi a Dacia utasterének belmérete, csupán annyit tudtunk megállapítani, hogy nem kellett benne szorongani semmilyen irányban. Karácsonykor öten utaztunk ²felnőttek Keszthelyről Hévízre, teljes téli felszerelésben. de talán Pestig is kocsikázhattunk volna. Az út helyenként latyakos volt, de a Pirelli licenciában gyártott román Victoria gumik “vonalon” gördültek.

Rövid “együttélésünk” alatt háromszor is eldugult az üresjárati fúvóka; noha a — Weber-rendszerű — porlasztóba egy kis szűrőt építettek, mégis megesett a baj. A fúvóka kitisztításához csak egy feszítőszalagot kellett meglazítani. A megszakítóhézag kétszer állítódott el (ezért határoztunk úgy, hogy tirisztoros gyújtásra térünk át).

Szeretnénk, ha nem illethetnének az elfogultság vádjával, amiért egy barátunk véleményét iktatjuk ide a kocsi külső megjelenéséről: kissé eltér a nálunk szokásos autók küllemétől, szinte kecsesek a vonalai. No de erről nehéz vitatkozni, bizonyára akadnak, akik kifejezetten csúnyának találják — és viszont.

Kemény hidegben is könnyen indul a Dacia a szívató segítségével, és a motor hamarosan termeli a hőt, amelyet a torlónyomás hoz a kocsitérbe (ennek mennyiségét a szerelvényfalon levő füles gombbal lehet szabályozni).

A fékekkel szemben támasztott fokozott igényt is kielégíti az összesen 1630 cm² fékfelület (elöl 228 Ø mm tárcsafék, hátul 240 Ø mm dobfék — hidraulikus rendszerű, kétkörös). A hátsó tekercsrugók cseréje után reméljük, panaszmentes lesz a pitesti autógyár terméke. Talán igaz a mondás, hogy minden cigány a maga lovát dicséri, de a mi esetünkben nem lehet erről szó, noha néhányszor leírtuk, hogy “jó autó a Dacia”, de nem hallgattuk el a gyengéit sem. Tehát nem voltunk elfogultak.

RÓZSA GYÖRGY