1978 – Made in Hungary 1.

Alkotók és alkotások

1978-ban az Autó-Motor egy huszonnégy részes cikk-sorozatban nem kevesebbet vállalt, mint bemutatni a magyarországi gépjárműgyártás – akkor – 150 éves történetét. Az írások a „teljesség igényével” és – mára már letűnni látszó -, tankönyv-szerű alapossággal születtek Zsuppán István tollából. Az írásokat minden esetben szöveghűen közöljük, a képanyagot igyekezve a ma olvasójának igényeihez igazítani. A cikkek jól olvasható, eredeti oldalait minden poszt végén képgalériában találjátok.

A cikksorozat következő, második része itt érhető el.

Egy Hancock-féle gőzhajtású modell az 1830-as évek tájáról – Kép forrása: sciencemuseumgroup.org.uk

Következzen tehát a cikksorozat első, 1978 januárjában megjelent bevezető része:

♠

Alábbi cikkünkkel új sorozatot indítunk, amelyben a magyar autógyártás történetét szeretnénk vázolni. Alkalmanként ugyan már eddig is közöltünk visszaemlékezéseket a hazai autóépítés ismertebb alakjairól, s egy-egy, szinte már elfelejtett magyar gépkocsiról. Most, sorozat keretében, összefoglalva és a teljességre törekedve igyekszünk bemutatni mindazokat, akik hazánkban az önmagától haladó jármű, a későbbi automobil megalkotásában tevékenyen részt vettek.
Szinte hihetetlen, hogy egy ilyen kis országban, mint a miénk, milyen nagy az autógyártás múltja. Az idők folyamán hányan próbálkoztak gépkocsit készíteni! Hány vállalat, üzem vette, vagy akarta felvenni gyártási profiljába az automobilt, hány gyáralapítási próbálkozásra került sor!

A magyar szakemberekben mindig megvolt a lelkesedés, az alkotási kedv. Annak okait, hogy próbálkozásaik nem mindig vezettek eredményre, a kor gazdasági és társadalmi viszonyaiban kell keresni.
Sorozatunkban a személyautógyártásra helyezzük a hangsúlyt, de alkalmanként kitérünk egy-egy üzem vagy gyár teherautóira és más irányú tevékenységére is.
A szemléltetéshez pedig alig ismert, vagy eddig még sehol sem közölt képanyagot is igyekeztünk összeválogatni.
Reméljük, hogy a régi automobilok, autógyártásunk múltja iránt érdeklődő olvasóinknak és a veteránautók már hazánkban is ébredező gyűjtőinek ugyancsak tudunk néhány újdonsággal szolgálni.

A kezdeti próbálkozások

Az igavonó állat nélkül, önerejéből mozgó jármű megalkotása évezredes vágya az emberiségnek. Mivel elkészítéséhez hiányoztak a technikai és társadalmi alapok, az ókor embere isteneit utaztatta képzeletében ilyen járműveken. Például Homérosz az Iliász 372—379. soraiban ezeket írja:

Ez bizony régi rajz…Időszámításunk előtt 2000 körüli harci kocsi Egyiptomból – kép forrása: fount.aucegypt.edu

„Épp a fúvók mellett sürgött izzadva az isten; (Héphaistos)
Háromlábú vasat készített, számra húszat, hogy
Ércpalotájának fala mellett rendre kirakja,
Lábuk alatt aranyos karikát helyezett el a művész,
Hogy gyűlésre gurulhasson valamennyi magától
És haza futhasson; bámult-ámult aki látta.
Már a fülek híján a remekmű ott vala készen,
Most ezeken fáradt, hogy erősre szegezze szegekkel!”

Vagy említhetnénk a Biblia tüzes szekerét is, amely Illés prófétát repítette az égbe.

Később már készítettek látszólag önmagától mozgó járműveket is, például a régi rómaiak, akik vallási szertartásaikhoz használtak ilyet. Ezek és még évszázadokon át a többi, csodaszámba menő jármű is tulajdonképpen csalás volt, mert a zárt, díszes kocsikat belülről emberi erővel, legtöbbször rabszolgákkal mozgatták.

Próbálkoztak még a szélenergia és a rugóerő hasznosításával is ilyen célokra.

Bolyai Farkas – Kép forrása: wikipédia

Az izomerővel történő kocsimozgatásra idehaza is találunk példákat. Ezek közül Bolyai Farkast említhetjük elsőnek, aki 1830 körül Marosvásárhelyt épített magának egy izomerővel mozgatott járművet. Az előbb három, majd átépítve négy keréken gördülő utazó alkalmasságot házikó formára építette, ajtóval, ablakkal, zsindelyes tetővel. Nyáron tett, környékbeli utazásainál szívesen használta ezt a járművet.

Kali Ellák (1946–2013) rekonstrukciós rajza Bolyai szekérlakáról – kép forrása: www.e-nepujsag.ro

Ez idő tájban már ismert volt a gőzgép. Angliában több, gőzzel hajtott országúti kocsi is készült. Egy ilyen Bécsbe került, amelyről biztosan hallván Bolyai, így írt ott élő fiának, Jánosnak: “Úgy hallom, hogy egy kerekes, ló nélküli utazó szert találtak. Láttad-é? mi benne az essentiale? Nem valami afféle-é, mint az én nyári tsáklyám, mellyet úgy akartam tsinálni, hogy nagyobb, de kitsi frictiójú kerekeken álló ülésről lábbal, s olykor bottal? (lehetett működtetni). Szeretném tudni rolla, ha van ott Bétsben.”

Hancock gőzkocsijának rajza. Ezt a járművet Voigtländer 1835-ben mutatta be Pesten.

Nos, ez a kocsi, mely után Bolyai érdeklődött, 1835-ben hazánkba is ellátogatott. Bécsi tulajdonosa, Voigtländer Frigyes Pestre hozatta, hogy belépti díj ellenében bemutassa a város közönségének. A jármű az ismert angol gőzkocsiépítő, Walter Hancock hetedik kocsija volt és Voigtländer megrendelésére készítette 1834-ben. A vezetőn és a fűtőn kívül 5 személyt tudott szállítani. Pótkocsi is készült hozzá, amelyben további 8 személy fért el. A járműről és a bemutatásról így számolt be a korabeli pesti lap, a Honművész:

„A g) betűvel jelzett vaspléh-almáriomban történik a gőzkifejtés; az a) betű alatt van 2 tüzelőhely, mellynek teteje kinyitható. Itt rakják be a szenet. A b) betűvel jegyzett ‘s vas rudakkal körülvett helyen áll a’ tüzet élesztő légeny. A’ c) betűvel jegyzett kocsi belsejébe mehet ki, midőn a kocsi jár, a’ d) előtt álló gőzcsőkre ügyel. — A’ d) betű alatt van 3 személyre ülő hely, ugyan annyi az e) betű alatt; ezen utóbbi három hely közepén ül a kocsis, ki az f) betű alatti mozgékony vas-póznával az első kerekeket ide-oda csavarhatja.”

Horti-Horváth József 1857-es, lendkerekes omnibuszának terve

1857-ben egy érdekes elképzelés született. Horti-Horváth József lendkerekes omnibuszt “talált fel”. Az omnibuszkocsi tetején egy forgó tartógerendát akart elhelyezni, két végén egy-egy nagy súllyal. A gerendát, a kiálló forgattyús csapon át egy rudazat segítségével emberi erővel mozgatták volna. A gerenda tengelyét az egyik kerékhez vezette le és kúpkerékpárral vitte át az erőt.

Úgy számolt a feltaláló, hogy ha a gerendát alaposan megforgatják, az erő megsokszorozódva elegendő lesz a jármű tartós mozgatására. Horti a járművel Pest-Buda lóvontatású omnibuszait akarta helyettesíteni. Talált is egy üzletembert, aki hajlandó lett volna az anyagiakat biztosítani. A szerkezet kivitelezésére azonban mégsem került sor, mert közben kibuktak nyilvánvaló hiányosságai; a tévhit, hogy a lendkerék az erőt megsokszorozza, hogy nem lehet a lendkereket a keréktől függetleníteni, ami a fékezésnél, megálláskor elengedhetetlen, hogy a kocsi kormányzása megoldatlan és sok más szólt még ellene.

Horti-Horváth elgondolása, a lendkerekes autóbusz, mintegy száz évvel később, ha más formában is, de megvalósult. A svájci Oerlikon gyár készített és állított forgalomba ilyen “Gyrobuszokat”. A jármű padló alatt elhelyezett lendkerekét elektromotor pörgette fel a megállókban, melyek távolságát úgy állapították meg, hogy a lendkerékben felhalmozott energia biztonsággal elegendő legyen a jármű eljuttatására a következő állomásig.

Az Oerlikon sorozatban gyártott Gyrobus G3-as autóbusza – kép forrása: wikipédia / Vitaly Volkov, Волков Виталий Сергеевич (user kneiphof)

A lendkerekes autóbusz sem váltotta be azonban a hozzáfűzött reményeket, így nem volt hosszú életű.

(Folytatjuk)