1964 – Kik voltak a filmfutárok, vagyis a “pendlizők”?

Az Autó-Motor 1964 január 21.-i számában a korabeli olvasó – egyebek mellett – a “pendlizők”-ről olvashatott egy egész oldalas írásban, melyből megtudhatta, hogy “Kevés a kópia és sok a mozi.”

Budapest XIV, 1969, a Népstadion melletti terület, háttérben a Stefánia (Népstadion) út házsora. A Fővárosi Moziüzemi Vállalat (FŐMO) által forgalmazott film plakátja a Színészek-Újságírók Rangadó (SZÚR) alkalmával felvonuló teherautón. Kép forrása: Fortepan / Főfoto

De kik is voltak a “pendlizők, más néven a filmfutárok?

A filmfutári munka szinte egyidős a mozival. A 2000-es években lezajlott digitális átállásig, a mozik a filmeket harmincöt milliméteres kópiákon kapták meg. Mivel egy tekercs átlag tizenöt-húsz percnyi anyagot tartalmazott, könnyen kiszámítható, hogy egy teljes film akár öt-nyolc tekercsből is állhatott, amiknek a súlya is igen tekintélyes volt. Ma már nehéz elképzelni, hogy még a kilencvenes években is, egy aktuális világpremier bemutatásához hány ezer kópiát kellet legyártani egy filmből ahhoz, hogy az Sydney-től Tokióig, Párizstól Budapestig, nagyjából egy időben kerülhessen az a nézők elé. Ezeknek az analóg kópiáknak az előállítási költsége is igen tetemes volt, ezért a forgalmazók mindig a lehető legkevesebb, még éppen elégséges mennyiséget gyártatták, illetve rendelték meg belőlük.

Magyarország, 1968 Budapest V.Budapest XIII. Szent István körút, villamosmegálló a Jászai Mari térnél, háttérben a 3. és az 1. számú ház. A Fővárosi Moziüzemi Vállalat (FŐMO) által forgalmazott film plakátja. Kép forrása: Fortepan 207826 / FŐFOTÓ

A kópiák vándoroltak tehát a mozik között városokon kívül és belül egyaránt, s ebben az utaztatásban kulcsszerepet játszottak a külön szakmát képviselő “filmfutárok”.

Az ötvenes-hatvanas évek Magyarországán abszolút bizalmi állásnak tekintették a filmfutári munkát a forgalmazó Moképnál (korábban FŐMO), ezért a posztokra leginkább a HM-nél és BM-nél dolgozók családtagjait alkalmazták. A másképp pendlizőknek nevezett futárok feleltek azért, hogy a filmtekercsek időben és sértetlenül jussanak el a városban mozitól moziig.
Érdekesség: a Pokoli torony című filmet a Vörös Csillag mozinak három és fél évig kellett műsoron tartania, annyira imádta a közönség. Ha épp más is akarta játszani, a kópia részei cirkáltak a filmszínházak között. A futárok meg iparkodtak velük, meg sem álltak este nyolcig, csak tankolni.

A film plakátja amely igencsak megdolgoztatta a futárokat. Kép forrása: plakatfiu.com

Alább az Autó-Motor 1964 január 21.-i számában, R.Gy. tollából megjelent cikk szöveghű leiratát olvashatjátok, illetve a poszt végén a galériában megtaláljátok az eredeti újságoldalt is nagy felbontásban.

♠

Miközben Marcello Mastroianni nagy igyekezettel tiporja a nézőtéren izguló hölgyek szívét, vagy éppen a kissé dús Anita Ekberg alig leplezett bájaival ejti ámulatba a sötét mozi férfinézőit, addig a celluloidszalag megcsodált csillagait magába záró filmtekercseket száguldva szállítják a nagyváros forgatagában a “pendliző” motorosok, hogy a mozik nézői folyamatosan élvezhessék, izgulhassák végig az ezüstvászon hőseinek történeteit.

Anita Ekberg Kép forrása: mubi.com

— Kevés a kópia és sok a mozi — így foglalja össze a pendlizők munkájának alapját e szakma egyik legöregebbje, Németh Lajos, a FŐMO pendlizőinek “kapitánya”.

— Közel négy évtizede foglalkozunk a filmtekercsek hordásával. Régente, persze, kerékpárral dolgoztunk. Az egykori kerékpárbajnokok és kerekes sportolók — mint például a két Sásdi, akik közül a Rezső még ma is aktív pendliző — nálunk találtak munkát. A régiek közül hadd említsem meg még Szőke Istvánt, Viskovics Józsefet, akik ugyancsak évtizedek óta hordják a filmeket.

Ennek a beszélgetésnek ama bizonyos decemberi ólmos eső adott időszerűséget, amikor még a gyalogjárók sem nagyon merészkedtek az utcára, hát még a motorosok. És ezen a napon sem álltak le a pendlizők. Testi épségük kockáztatásával vagy — negyven pendliző motoros csúszkált Budapest közlekedésének forgatagában, hátukon a tízezrek szórakoztatását jelentő filmtekerccsel.

1968, Budapest IV., az Árpád út az István (Bajcsy-Zsilinszky) út felé nézve, balra az Állami Áruház. Előtérben a Fővárosi Moziüzemi Vállalat (FÖMO) által forgalmazott film hirdetése Kép forrása: Fortepan 207710 / FŐFOTÓ

És éppen ezen a napon volt szolgálatos az egyetlen női pendliző, özv. Szabó Sándorné is, aki már hat éve éjjel-nappal, télen-nyáron tettekkel bizonyítja, hogy szerelmese a motorozásnak.

— Olyan idő nincs, hogy a pendliző ne menjen — mondja meggyőződéssel a szőkefürtű Szabóné. — Ezt a munkát csak olyan motoros vállalja, aki nem ijed meg a maga árnyékától. Hogy mit csinál az ember, ha defektet kap a motorja? Először is arról gondoskodik, hogy a hátán levő filmtekercs eljusson a céljához. Ha van a közelben taxi, azzal küldi tovább, ha nincs, mert erre is volt már példa, akkor megkéri valamelyik motorost, vagy még inkább autóst, hogy vigye el a filmet a moziba. Arra is volt már példa, hogy egy motoros rendőr segített ki a bajból. Meg kell őszintén mondani, hogy ezek a motoros kollégáink, mert a BMW-s rendőröket azoknak tartjuk, segítik nemegyszer a nagyon nehéz munkánkat. Ezúton mondok köszönetet, társaim nevében is. És, ha szabad, itt mondom el, hogy egyáltalában nem kollégiálisak a taxi- és a buszsofőrök. Nem egy közülük kíméletlenül vezet, mitsem törődve velünk, kétkerekűekkel.

Az egyetlen női pendliző, a szőkefürtű özv. Szabóné.

— Szó szerint így igaz — kapcsolódik a témához “Németh bácsi”, ahogy a pendlizők nevezik vezetőjüket. — Sok ilyen történetet mondhatnék el… De inkább elmondok egy másik fajtát. Velem történt, régebben, hogy leszakadt a Csepelem dobja. Időm nem volt megcsinálni, bedugtam a hátizsákomba a dobot és folytattam az utamat. Amikor a BMW-s rendőrök leállítottak és megtudták, hogy miről van szó, átvették a tekercset, hogy elvigyék azt a mozihoz, miközben én nyugodtan megjavíthattam a hibás motort.

Méltán büszkék a pendlizők “szakmai” tudásukra, amely nemcsak a közlekedési szabályok ismeretéből és szigorú betartásából áll, hanem kitűnő motorosok és egyben jó műszaki szakemberek is. Bizonyítást nyert, hogy nagyon ritkán történik velük baleset, és azoknál is csak “1/10 százalékig” hibásak. Tancsár Bélát például egy autó gázolta el. Lábtöréssel szállították kórházba. De mert első a kötelesség, még a mentőautóból intézkedett a gondjaira bízott filmtekercs sorsáról. Ennél rosszabbul járt Lakatos Lajos, aki a karambolnál eszméletét vesztette. Az ő filmtekercsét az éppen ott tartózkodó közlekedési rendőrök vették pártfogásukba.

1977, Budapest VII. Erzsébet (Lenin) körút, Vörös Csillag mozi. Kép forrása: Fortepan 18810 / Urbán Tamás

És a műszaki felkészültség?

A szilveszter délutáni történetet Szabóné mondta el. Munkába készült, de a motor makacsul hallgatott. Megindult a versenyfutás az óra mutatójával. Benzin van, szikra van és a Csepel továbbra is néma. A mozit közönsége nem várhat addig, amíg a pendliző megtalálja és elhárítja a hibát. Telefon a Németh bácsinak, indítsanak helyette mást, mert elromlott a motorja. Aztán már nyugodtabban nekilátott a nyomozáshoz. A porlasztó szétszerelése után elcsípte a “tettest”. Ujjnyi vastag jégdugó zárta el az úszóház alját. A hibakeresés még jó időben sem kellemes szórakozás, hát még amikor a nulla fok alatt didereg a higany. És Szabóné, ha gémberedett ujjakkal is, de üzemképessé tette motorját.
Akárcsak egy belevaló férfiember.

Móricz Zsigmond szerint gyalogolni jó, és ez így is van. De ha gyalogolni jó, akkor motorozni még jobb. Igen, de csak addig, amíg ez örömet szerez az embernek.

Az idei tél, sajnos, nem biztosította a zavarmentes örömteli motorozás alapfeltételét, a száraz, hó- és jégmentes utat. Akik pedig ilyen kedvezőtlen körülmények között kénytelenek motorozni, méghozzá szólómotoron, miként azt a pendlizők teszik, — azok előtt legalább mi, motorosok emeljük le a — bukósisakunkat.

R. Gy.