1956 – A budapesti Nagyvásártelep

A főváros egykori éléskamrája

„Az eddiginél sokkal gyorsabban kerül a friss áru az üzletekbe a Nagyvásártelepen bevezetett szalagrendszerű gyorsrakodással.” – hirdeti az 1956 július 1.-én az Autó-Motorban megjelent kép alján a felirat. De mi is volt és hol is volt – romjaiban máig – a budapesti Nagyvásártelep?

A XIX.-XX.század fordulójára, az igazi világvárossá fejlődött Budapestnek bő 700 000 állandó lakosa volt és ez a szám 1930-ra már egymillió fölé emelkedett. Az általunk ma Budapestnek ismert, Nagy-Budapestet tekintve ugyanez a szám ugyanekkor kishíján elérte a másfélmilliót.

Magyarország, 1904, Budapest V., Budapest IX. Fővám tér, szemben a Központi Vásárcsarnok. Kép forrása: Fortepan 277700 / Deutsche Fotothek / Brück und Sohn

A Pecz Samu által tervezett és 1897-ben átadott Központi Vásárcsarnokot – a ma is létező, méltán híres Vámház körúti épületet – és környékét eredetileg úgy alakították ki, hogy annak Duna felé eső részében a nagykereskedők kaptak helyet, ahol az árukirakodást nem csupán a folyót a csarnokkal összekötő alagút, hanem az épület belsejében kiépített vasúti sínpárok is biztosították. A külföldről vagy az ország más részeiről ideérkező nyersáru adásvétele eleinte itt zajlott, de néhány éven belül kiderült, hogy Pecz gyönyőrű alkotása a környék lakosságának ellátására alkalmas elsősorban, de a nagykereskedelmet nem tudja kiszolgálni. Az ekkoriban képülő fővárosi csarnokrendszer is csak átmenetileg enyhített a helyzeten s – bár az utcai árusokat igyekeztek mindenol beterelni az új, korszerű, fedett elárusító-helyekre, a Nagycsarnok környékén még ez is megvalósíthatatlan volt: a Ferenc József híd lábánál a közlekedést szinte teljesen megbénította az utcai árusok forgalma.

Magyarország, 1917, Budapest IX. Fővám tér, piac a Fővámpalota (később Corvinus Egyetem) előtt a rakpartnál Kép forrása: Fortepan 256179 / Országos Széchényi Könyvtár / Müllner János

Az 1900-as évek elejére a nagybani kereskedést végleg megszüntették a csarnokokban, és átmenetileg a közraktárakban folytatták az ehhez kapcsolódó tevékenységeket.

A helyzet végleges megoldására azonban csaknem 30 évig várni kellett: az 1920-as évek végén sikerült a városvezetésnek dönteni a felépítendő Nagyvásártelep helyszínéről, melynek kijelölésénél fontos szempont volt, hogy az a nagy vágóhidak, valamint a Dunaparti teherpályaudvar és a folyó közelében valósuljon meg.

1932 novemberében a kormányzó jelenlétében átadták, a Ráckevei-dunaág torkolata és a Soroksári út közé eső területen felépült a Nagyvásártelepet. A vasúton érkező árukat 210 vagon egyidejű kirakására alkalmas pályaudvar várta, a vágányok fölé vasszerkezetű rakodó készült. A kocsin érkező árukat rámpán lehetett kirakni, de a kocsik magába a fő csarnoképületbe is behajthattak. A Duna főágán érkező áruk fogadására úgynevezett csarnoki kikötő szolgált, a Soroksári (Ráckevei) Duna-ágban pedig külön dereglyekikötő létesült.

Forrás: arcanum / Magyarság 1932 november

A Nagyvásártelep legmeghatározóbb két épülete a hatalmas vasbeton szerkezetes csarnok és az igazgatóságnak otthont adó téglaépület volt (ezek maradványai láthatók ma is). A mintegy tízezer négyzetméter alapterületű, 234 méter hosszú, 42 méter széles és 17 méter belmagasságú vásárcsarnok Münnich Aladár munkája. Az épületet nagy hosszkiterjedése miatt több részre osztották. Egy-egy összefüggő rész hossza 35 méter, ezeket egymástól 4 méteres köz választja el. Az előtető, mely a csarnokszerkezet egyik legkorszerűbb eleme volt, lehetővé tette a folyamatos árurakodás biztosítását. Az épületen belül precízen megtervezett rekeszek vagy bokszok álltak a kereskedők rendelkezésére, nehogy a különféle élelmiszerek, nyersáruk összekeveredjenek.

Forrás: arcanum / Magyarság 1932 november

Forrás: arcanum / Magyarság 1932 november

A négy emelet magas irodaépületben vendéglő is működött, de volt a falak között posta, bankfiók, vámkirendeltség, csarnokfelügyelőség, illetve az itt dolgozó nagykereskedőknek és a bizományosoknak is jutott iroda.

Forrás: arcanum / Magyarság 1932 november

A Nagyvásártelep megnyitásával egyidőben kitiltották a zömében lovaskocsis nagykereskedőket a fővárosi csarnokokból és piacokról ami közegészségügyi és városképi szempontból több, mint indokolt volt, az árakat viszont az intézkedés jelentősen felverte.

A II. világháború idején a csarnok súlyosan megrongálódott, a vasúti rakodónak pedig csak a szerkezete maradt meg. Az újjáépítést követően a telep rövidesen állami fenntartásba került, és a rendszerváltozásig mezőgazdasági és kereskedelmi vállalatok használták (Földművesszövetkezetek Budapesti Értékesítő Vál­lalata, a Mezőgazdasági Termékeket Rakodó Szolgáltató és Feldolgozó Szövetkezeti Vállalat, 1963-tól pedig – sok egyéb cég mellett – a Zöldség- és Gyümölcsértékesítő Szövetkezeti Vállalat, vagyis a ZÖLDÉRT).

Magyarország, 1944, Budapest IX. Nagyvásártelep háborús pusztítás után Kép forrása: Fortepan 96575 / Schermann Ákos / Trompler Elek

A háborús pusztítás ellenére, az élet hamar megindult a telepen, a szállítási és logisztikai feladatokba a meggyérült tehergépjármű-állomány mellett a BESZKÁRT is besegített: erre a célra sebtében átalakított villamosokkal fuvarozta a város ellátóhelyeire a vidékről beérkezett árut. 1947 őszén a filmhíradók már arról tudósítottak, hogy befutott a Nagyvásártelepre a kétezredik vagon szabolcsi burgonya, de az arányok érzékeltetésére beszédes példa, hogy pl. 1947-ben csak a Sinatelepi Állami Gazdaságból szezonban, egyedül újhagymából napi hat tonna érkezett. Igaz, a háború utáni ínség még sokáig kísértett: az éjszaka és kora hajnalban érkező vasúti kocsikat rendszeresen fosztogatták. Egy 1947 augusztusi razzián például száz embert állítottak elő emiatt, akikre minimum internálás vagy súlyos börtönbüntetés várt ezért.

Kép forrása: Mezőgazdasági- és Vendéglátóipari Múzeum

Az ellátás persze később sem volt zavartalan, de ez nem a telepen múlott. Mindig volt olyan árucikk, amit nem igény, hanem csak elosztás szerint tudtak kiszolgálni.

A Nagyvásártelep fénykora a hatvanas-hetvenes évekre esett, bár fénykorról talán túlzás beszélni akkor, amikor az éjszakai csúcsban még az igazgató is csak akkor kapcsolhatott villanyt, ha az erre felügyelő őr megengedte neki. (1960-ban pl. a telep összesen 60 kW fogyasztásra kapott engedélyt, míg a valós igény úgy 200kW körül lehetett. Rendszeresen egyeztetni kellett, hogy épp melyik elektromos gép üzeme fontosabb, mert az üzemelés idejére más gépeket ki kellett venni a munkából.) Folyamatosan visszatérő probléma volt a telep tisztasága, illetve szennyezettsége is. A hatalmas áruforgalom mellett a mintegy 1200(!) itt dolgozónak egyszerűen nem volt kapacitása az utak és raktárak megfelelő tisztántartására, és hiába kértek állami (tanácsi) segítséget – pl. locsolókocsi – azt arra hivatkozva utasították el, hogy a vásártelep területe nem közút. Ehhez járult még, hogy fűtés és tisztálkodási lehetőség is alig-alig volt ekkoriban.

Álláshirdetés 1973-ból a Magyar Ifjúságból. Forrás: arcanum

Az első nagyobb felújításra 1966-ig kellett várni, amikor – két, egészen a hetvenes évek közepéig zajló ütemben – új hűtőtereket alakítottak ki, jelentősen növelték a gépesítettséget és az igényekhez szabták a vasúti és úthálózatot is.
Még a telep hanyatlását közvetlenül megelőző hetvenes évek végén is csúcsidőben mintegy 400-450 teherautó terítette városszerte több fordulóban az árut úgy, hogy a Zöldért-üzletek ellátásáról még külön 120 darab Zuk gondoskodott.

1979 – Képek forrása: arcanum / Magyar Rendőr

A Nagyvásártelep — viszonylag — kultúrált körülmények között az 1970-es évekig tökéletesen betöltötte funkcióját. Akkor hanyatlani kezdett a forgalma — s a fénykorában akár napi 1500 tonna zöldség-gyümölcsöt is áteresztő piac a nyolcvanas évek közepére ennek a tizedrészét sem teljesítette: funkcióját, szerepét szinte teljesen átvette a Bosnyák téri nagybani piac, azonban ott a feltételek közel sem voltak olyan kedvezőek, mint a kifejezetten erre a célra épített Nagyvásártelepen.

1980 – kép forrása: arcanum / Budapest folyóirat

A létesítmény a rendszerváltás után teljesen elvesztette eredeti funkcióját, és meg is szűnt. Létesítményeit a nagy csarnok és a mellé épült irodaház kivételével elbontották. Ez utóbbiak 2004 óta műemléki védettséget élveznek. A parlagon hagyott területen azóta bozótos erdő nőtt. A terület jelenleg elhanyagoltan áll.

Forrás: wikipédia, pestbuda.hu (Gönczi Ambrus) , arcanum